2011. július 25., hétfő

A szabadságnak vége

Jelentem, megjöttem a nyaralásból. Nem lettünk túl sok élménnyel gazdagabbak és a színem sem lett épp csoki, hála a csúcs időjárásnak. De a Füreden eltöltött napoknak köszönhetően rendkívüli módon felemelő érzéssel töltött el, hogy az első itthon töltött éjszakát végig aludtam. Úgy örültem ennek, mint az anyuka, mikor a kisbabája nem ébred fel éjszaka ötször. Az apartman, ahol laktunk, a hat sávos út mellett volt, az ablakunk odanézett, így nagyjából éjféltől fél hatig tudtunk aludni, mert ez idő alatt csak néha járt azon az úton autó, szerencsére.  És akkor a leírhatatlanul kényelmetlen ágyról, a suta emberekről, a drága vendéglátó egységekben való kritikán aluli kiszolgálásról, a piros rúzsfoltos kávés csészéről még nem is szóltam, de nem is fogok.

De... jártunk Tihanyban is és a levendula szerelmese lettem, ez történt még. Azóta levendulamezőt szeretnék a ház mögé és ezen tervemről nem is akarok letenni, azt hiszem. :)

Varrtam is ám, nem csak "nyaraltam".
Még mindig nem szeretek cipzáras táskát varrni, ez nem akar változni. Tudom, nem nagy ügy, én mégis képes vagyok bénázni vele. Így történt ez tegnap is.




A többit majd mutatom a héten, mert nagyüzem van ám fent a rumliszobában. :)

2 megjegyzés:

  1. A kérdésem az, hogy eme gyönyörűséget meg is lehetne vásárolni? Amikor megláttam hihetetlen kényszer fogott el aziránt, hogy nekem erre szükségem van, de MOST AZONNAL. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Petra,
      Ez a táska rendelésre készült még tavaly. Sajnos ebből az anyagból már nincs nekem. Más anyagból el tudom készíteni neked, ha szeretnéd.
      Kérlek, írj nekem a schneider_kata@yahoo.com-ra és megbeszéljük. :)

      Törlés