2012. július 31., kedd

2012. július 27., péntek

Állati nap

"Fáni, tudnál zsiráfos táskát varrni?" Hááát izé, megpróbálom. Nem mondom, hogy egyszerű volt a feladat, mert szerintem soha életemben nem rajzoltam egyelten zsiráfot sem, de végül kicsit megerőltettem a fantáziám és ő született belőle.


Első ránézésre olyan a nyelve, mintha a foga lenne, pedig neem. :)

Aztán befejeztem ezt a baglyos táskát is, amit tegnap este kezdtem el varrni, majd helyette inkább a kedden elkezdett könyv olvasását fejeztem be. 




2012. július 26., csütörtök

Ikrek

Ma inkább a varrásra hangolódtam. Ez a két táska a korábbi csupa nyár táska testvérei, csak ezeknek nem állítható a pántjuk. 
Már kb. másfél hónapja vártak a kész állapotukra, mert azóta voltak kiszabva, felvasalva stb., de nem lettek befejezve. Na ma felkerült a pont az i-re. Végre.






2012. július 25., szerda

Hangolódom

Igen, végre utolért az esküvői láz. Ma a kelleténél kicsit jobban is. Mivel már csak néhány hét van hátra a nagy napig, így azt hiszem épp itt volt az ideje a ráhangolódásnak is. 
Ma egész nap az interneten lógtam, na jó, varrtam is, de az most mellékes. 
A kedvenc oldalam, amit ajánlok mindenkinek, aki még az esküvője előtt áll, mert rendkívül inspiráló gyönyörű fotókkal és szuper ötletekkel van tele. Találtam is itt egyet, amit meg is osztok veletek. 
Tuti, hogy megcsinálom majd, sőt még a héten, mert a próbafotózás elvileg ezen a hétvégén fog megtörténni. 

Hát nem szenzációs? Szerintem csúcs. Nálunk is ilyen pink színű lesz, meg fehér is, nagy és kisebb változatban is. 

Aztán ma végre eldöntöttem, hogy kálából szeretném a csokromat. Szóval ez egy termékeny nap volt. :)


2012. július 24., kedd

Szabadság

Szabin vagyok (juhúú), igaz már múlt hét óta, de máig csak pihentem, aludtam és olyan filmeket néztem, amiket a majdnemférjem nem nézne meg velem soha, vagy ha megnézne, akkor egész végig sóhajtozna, majd a felénél hozzávágnék egy párnát, hogy hagyja máááár abba. Én ezt megértem, mivel én sem nézem meg vele a Family Guy-t és a hozzá hasonló számomra őrjítő hülyeséget, mert égnek áll tőlük a hajam... Plusz, ha ő sóhajtozva szenved végig velem egy filmet, akkor én még egy jót bőgni sem tudok rajta...., nah, hát jó ez a szabadság, az a helyzet.
A héten bepótolom az összes elmaradásomat és aztán csak az esküvőre készülök, így jövő héttől ne is várjatok tőlem egyetlen táskát, tárcát sem, mert csak az esküvői mizériáimmal fogok jönni. Hihi :))) Aztán utána biztos megint pihenni fogok, sokat aludni, elmegyek nászútra, majd visszatérek a táskákhoz. Ígérem.





2012. július 23., hétfő

Hölgyek

Tegnap két igazi kis csajos darabot varrtam. (Hogy utálom ezt a szót... csajos... de akkor is így van, csajos.)
A feketének 20 cm-es kerete van, kézi táskának készült. Nagyon csinos.
A fehér pedig az egyszerűség jegyében varródott. Egyszerűen szép.




2012. július 8., vasárnap

2012. július 7., szombat

Valamire készülünk...

Kedvesebbet hallatok magamról itt is, a facebook-os Fáni-táska oldalon is. Hogy ennek mi az oka? Egyrészt ez az iszonyú meleg, nem bírok varrni ilyen hőségben. A tetőtérben van a varrósarkon kialakítva, fent kb. olyan a hőmérséklet, mint kint, szóval el tudjátok képzelni. Másrészt pedig az idő hiánya okozza ezt a nagy hallgatást. Ennek oka pedig az, hogy hamarosan a majdnemférjből férj lesz. :)